ROWE RS Synt Rallye - 2004-es Rallye Túra
Bajnokság első futama
Március
első hétvégéjén rendezte meg Füredi András és csapata a Rallye Túra Bajnokság
első, évadnyitó futamát Veszprémben. A jól ismert pályák okoztak némi
meglepetést, hiszen mind a királyszentistváni, mind a lőtéri külön próba
szakaszok aszfalt borításúak voltak (az eddig megszokott murvával szemben).
Ezt a két szakaszt a párosoknak háromszor kellett teljesíteniük. Az első
gyorsasági 5,6 km, a második 8 km hosszú volt. A versenyen összesen 149
kilométert tettek meg a versenyzők.
Bár a Posta okozott egy kis kavarodást - hiszen a nevezések nem érkeztek
meg időben - az átvételeken végül 107 autó párosa jelent meg.
A
mezőny a szokáshoz híven szombaton reggel 8 órától délután 4-ig ismerkedhetett
a pályákkal a verseny előtt. Vasárnap reggel 7 órakor rajtolt az első
autó a Budapesti úti ESSO Töltőállomástól, és vágott neki az első szakasznak.
A királyszentistváni gyorsasági szakasz két körből állt. Sajnos már az
első szakaszon többen búcsút inthettek a folytatásnak, ugyanis az első
lassító előtt olaj került a pályára, és ezen többen is kicsúsztak. Ezt
leszámítva a pályák rendben voltak, és tetszett a versenyzőknek. A futamon
végül is - az előfutókat és a H3, licences kategóriát leszámítva - 61
autó lett értékelve.
A
Rallye Túra Bajnokságban értékelt abszolút első helyen a Nemes Csaba -
Gács Gábor páros végzett egy Lada VFTS-sel, így természetesen a H1 kategória
legnagyobb serlegét is ők vihették haza. Második helyen egy Lancia Deltával
Fazekas Tibor és Szpisják Zsolt ért célba, míg a harmadik helyen - pályafutásuk
eddigi legjobb eredményét felmutatva - a Braun Krisztián - Nagy Béla duó
zárta a versenyt egy Honda Civic-kel. A H3 kategóriában az MNASZ regisztrálásának
köszönhetően nyolc páros nevezett, közülük ifj. Érdi Tibor és navigátora,
Bebtó Ferenc végzett a legelőkelőbb helyen. Második helyen egy osztrák
páros, Thomas Jung és Heinrich Vorhemus teljesítette a távot egy Opel
Astrával, a harmadik pedig a Suba Egon - Suba Ákos testvérpár lett az
I. osztályból ismert Skoda Feliciájukkal.
A tavalyi év bajnokai, Pintér László és Bodnár Gergely ezen a versenyen
együtt nem álltak rajthoz, autójuk még nem készült el. A pilóta, Pintér
László Ősz Lászlóval az oldalán előfutóként ugyan, de egy Mitsubishi Lancert
terelgetett. A H2 kategória legjobbja az abszolút második helyezett Fazekas
- Szpisják páros lett, második helyen Sipos Zoltán és Kathi Zsolt végzett
egy BMW 325-sel, a kategória harmadik helyéért járó serleget pedig a Czene
János - Jánosi Jenő duó vihette haza. A H1 kategóriában, mint említettük
a Nemes - Gács versenyzőpáros végzett az első helyen. Második helyen a
Tomcsányi testvérek, a harmadik helyen pedig a Siska - Gyulai kettős végzett.
Az újonnan létrehozott N3 kategóriában összesen két autó nevezett. A Gál
József - Vince István duó a Renault Clióval az abszolút ötödik helyet
érte el, Szolnoki
Szabolcs és Szolnoki Krisztián a Rallyalbum Motorsport Egyesület versenyzői,
pedig
kategóriában mögöttük a második helyen, összetettben a 11. helyen zárta
a versenyt. Az A3 kategória legnagyobb serlege az abszolút 3. helyezett
Braun Krisztián - Nagy Béla pároshoz került. Mögöttük mintegy 33 másodperccel
lemaradva Hefler Róbert és Csóka Balázs végzett a második helyen szintén
egy Honda Civic-kel, az A3 kategória harmadik legjobb párosa Nagy Attila
és Vida Péter lett. Az N2 kategória első helyezettje a Tavali Ferenc -
Tavaliné Tóth Mónika páros lett, mögöttük szintén Hona Civic-kel pontosan
egy perccel lemaradva Honfi Balázs és Horváth Tamás, a harmadik helyen
pedig a Marton Norbert - Marton Krisztián páros végzett. Az A2 kategória
nyertese az ifj. Kerék György és navigátora, Kerékné Mravik Judit lett.
Mögöttük 11 másodperccel lemaradva Locher
János és Leányvári László végzett, a kategória harmadik helyéért járó
serleget pedig Szamosi Péter és Mátraházi Donát vitte haza. Az N1 kategóriában
a Dér Péter - Dér Gábor páros teljesítette leggyorsabban az előírt távot,
mögöttük a Szabó Krisztián - Margittai István páros ért be a második helyen,
és Szabóéktól mindössze öt másodperccel lemaradva Vámos Miklós és Thoma
Gábor végzett a kategória harmadikjaként. Az A1 kategória első helyét
Strider Zoltán és Hangácsi István szerezte meg, majd egy perccel végzett
mögöttük a Murai József - Murai Gábor páros, és a trabantosok közül a
harmadik helyen Szilágyi Dezső és Hodosi Gyula végzett.
A Rallye Túra Bajnokság második futama április
17-18-án kerül megrendezésre Komlón.
Készítette: Nagy Bea
www.rallyalbum.hu
További képek
a versenyről a Kacsándi Foto jóvoltából. Köszönjük!
|
|
|