| Beszámoló a II.HOMIMPEX-PILIS
RALLYE-ról: (Budapest, 2001.02.24-25.): |
Lőkös Attila - Szolnoki Krisztián
::: Esztergomi Autósport Egyesület
Trabant 601 Gr. A4 |
Az
év első versenye és az első Rallye Túra pontok! Legalább is számunkra
:-)
Már lassan az idejét sem tudom mikor értünk utoljára célba. Most végre
sikerült!
Egy nagyon jó versenyen vettünk részt a hétvégén, amit sikeresen teljesítettünk.
Mondhatom, hogy sikeresen, bár nem végeztünk a dobogón, de ezzel a helyezéssel
- kategória ötödik - most elégedett vagyok. Annál is inkább mert most
szereztük életünk első bajnoki pontjait - eddig valahogy mindig lecsúsztunk
egy-két hellyel - és végre nem kellett idő előtt haza utazni, valamilyen
technikai probléma miatt.
Szóval elégedett vagyok a hétvégi versennyel, soha rosszabb kezdést! :-)
Na de térjünk rá magára a versenyre. Mondanom sem kell, hogy az autó az
utolsó pillanatban készült el ahogy az lenni szokott…
1.
gyors: Pilisjászfalu - Tinnye: ezen a pályán nekünk gyakorlatilag
csak a lassítóknál kellett elvenni, illetve visszaváltani, a többi helyen
pedig csak padló. Hiba nélkül teljesítettük a szakaszt, bár mivel nem
tudtuk hogy a hideg miatt hol lehet lefagyva az út, egy kicsit talán lassabban
vettem a lassítókat.
2. gyors: Máriahalom - Szomor: itt már igazából
élveztük a versenyt. Ez a szakasz már sokkal változatosabb volt, mint
az előző. Igaz, hogy sokkal több volt az emelkedő - amit kevésbé szeretek
- de lefelé megpróbáltunk mindent bele adni és ha időben nem is voltunk
a leggyorsabbak, de a nézők úgy gondolom nem panaszkodhattak és nem is
panaszkodtak - buszmegállós kanyar: "Sárga-kék
Trabys nagyon szépen eltette." Köszi
Tivcsi!
Szervizpark: hengerfej tömítés csere, egy kis tankolás és irány a következő
szakasz.
3. gyors: Pilisjászfalu - Tinnye: az első körben
kiderült, hogy a vártnál kevésbé csúszik az út ezért belehúztunk egy kicsit
jobban, ami az időnkön is meglátszott - legalább is magunkhoz képest jobbak
voltunk -.
4. gyors: Máriahalom - Szomor: teljesen felszabadultan
autóztunk, nagyon élveztem a pályát, a versenyt. Megpróbáltunk itt is
még jobban sietni, aminek az lett a következménye, hogy már nem csak a
buszmegállós kanyarban sikerült látványosabban menni, na és persze becsúszott
egy hiba is
- hosszú egyenes lefelé, a völgyben lassító - kicsit későn kezdtünk fékezni,
ráadásul sáros is volt az út ezért nem úgy abszolváltuk a lassítót ahogy
azt szerettem volna. Magyarul elütöttük a gumikat, amik szerteszét szóródtak,
ráadásul egy még alánk is szorult és meg kellett állni, hogy letolassunk
róla. Úgy tudom nem csak nekünk gyűlt meg a bajunk ezzel a bizonyos lassítóval.
De semmi baj, ilyen előfordul, gyerünk tovább.
5. gyors: Pilisjászfalu - Tinnye: utolsó kör,
veszteni valónk nem nagyon volt, igaz előbbre sem tudtunk lépni, ezért
tét nélkül haladva, megint javítottunk a saját időnkön.
6.
gyors: Máriahalom - Szomor: megpróbáltuk látványos autózással teljesíteni
az utolsó szakaszt, ami talán sikerült is. Egy lassítóval ismét meggyült
a bajunk, aminek egy részét illetve egy gumiját sikerült a célig magunkkal
vonszolni.
Ez után irány Budapest, be a célba.
Összesítve a hétvégét, Én személy szerint nagyon jól éreztem
magam a bal egyben és talán a nézők sem bánták meg, hogy kilátogattak
a Pilisbe. Köszönet nektek a biztatásért!!!
Remélem
hogy egy jónak mondható kezdés után egy még sikeresebb évnek nézünk elé!
Találkozunk Esztergom Rally-n, ha a rendezőség is úgy gondolja (mint másod
osztály előfutó).
II.HOMIMPEX-Pilis Rallye végeredménye a www.rte.hu-n
vagy a verseny honlapján a B.I.P. Autósport
oldalán.
Lőkös
Attila (Atyó)
www.rallyalbum.hu
A képek a következő helyekről származnak: a B.I.P.
Autósport, a www.motorsport.hu,
Andrewboy,
DuEn Rally
Oldala
Támogatóink:








Royal
Söröző
|
|
|