Csapatunk
Csapatunk
      Beszámoló a 3. Duó Dekor Kupá-ról: (Esztergom, 2003. augusztus 19-20.) :

 Lőkös Attila - Hegedűs Csaba ::: Esztergomi Autósport Egyesület
 Trabant 601 ERS Gr. A1

Egy lépcsőfokkal feljebb!

Gyöngyösi verseny után elérkezett a hazai verseny időpontja.
Természetesen nem hagyhattuk ki az indulást, több okból sem. Egyrészt otthon versenyezhettünk szponzoraink jelenlétében, másrészt földes, murvás pályán a Mikulás Rallye óta nem versenyeztünk. Ezeken a típusú pályákon sokkal otthonosabban érzem magam, ezt azt hiszem be is bizonyítottuk.
Mivel az eddigi esztergomi versenyek az egyesületünk szervezte, így most is folyamatosan kapcsolatban voltam a szervezőkkel a versenyt illetően. Éppen ezért szeretném megköszönni nekik, hogy nem adták fel és a sok akadály ellenére mégis megrendezték ezt a futamot, ami valljuk meg őszintén bennem kellemes emlékeket hagyott. Köszi Pisti és Csabi!

DobbantóTérjünk rá magára a versenyre.
Visszaállt a régi rend, már ami a csapatot illeti. Hege visszaült a "Jobb egybe", és talán még nálam is jobban várta a rajtot és az eredményes szereplést, hiszen Gyöngyösön a pálya széléről "élvezhette" a versenyt és láthatta, ahogy Ervinnel megszerezzük a kategória harmadik helyet.
Én személy szerint is vágytam már egy újabb jó eredményre.

Szombat. Pályabejárás után prológ a Széchenyi téren. Az idei év eddigi legjobb prológja!
A pálya vonalvezetése lehetővé tette, hogy Trabival is látványosan lehessen autózni.

Vasárnap. Az igazi megméretetés.

1. gyors: Epöl-Bajna
A pálya nem túlságosan hosszú, elég sok egyenes és a többségében felfelé kellett autózni.
A pálya vége viszont tartogatott némi kihívást. Volt néhány nagyon jó kanyar, és a végén a két vízáteresztő csatorna, amiből az utolsó volt az ahol el kellett gondolkodni, hogy mekkora tempóval próbáljuk meg teljesíteni. Végül is egy köztes megoldást választottunk, valószínűleg nem mi voltunk a legbevállalósabbak, de azért repültünk mi is nagyokat és még az autó is megúszta a landolást.
Szóval gond nélkül célba értünk majd 10 mp hátránnyal a kategória elejéhez képest.

Dobbantó2. gyors: Esztergom, Strázsa-hegy
Nagyon vártam ezt a gyorsasági és kíváncsi voltam, hogy itt tudunk-e a hátrányunkon faragni.
A pályaismerettel nem volt probléma, hiszen jó néhány sprint kupán indultunk annak idején, amit ezen a pályán rendeztek.
A gyorsaságira érve szomorúan vettük, hogy nekünk már etapban kell teljesíteni a szakaszt, mivel a pálya vége nagyon sok versenyzőnek okozott komoly műszaki                                                    problémát.

3. gyors: Epöl-Bajna
Nem maradt más választásunk, itt kellett gyorsulni, ha nem akartunk lemaradni a többiektől.
A gyors eleje jobban is sikerült, mint az előző körben, ám a vége fele sikerült elkövetni egy kis hibát, ami az ijedtségen túl még néhány másodpercünkbe is került.
Nem tudom kívülről mennyire volt látványos, de megküzdöttem az autóval, hogy a helyes irányba állítsam. Történt ugyanis, hogy egy sima bal-jobb 3-as kombinációban a sima bal-ban próbáltam fékezni, hogy a jobb 3-ba beférjünk, csakhogy az autó jobb helyett balra kívánt menni, oly annyira, hogy a jobb-os bejáratához lapján érkeztünk, az autó elejével balra tartva és innen kellett megpróbálni visszahozni jobbra, úgy hogy a frissen túrt részen a puha talaj és a gödrök miatt a felborulás veszélye is benne volt a pakliban.
Ez után már csak a két vízáteresztő csatorna volt hátra, amiből az első látványosabbra sikerült, mint az előző körben, a második nagyjából ugyanúgy.

Dobbantó4. gyors: Esztergom, Strázsa-hegy
Ebben a körben végül elrajtolhattunk élesben. Mondhatom nagyon jól sikerült.
Belül is úgy éreztük jól mentünk, és később megnyugtattak, hogy kívülről nézve is gyorsnak tűnt. A gyors beírójában a táblára a legjobb idővel kerültünk fel, már ami a kategóriát illeti. Így sikerült a hátrányból faragni és néhány helyet előrébb lépni.
A szervizben Hege észrevette, hogy a menetlevélre nem az az idő került beírásra mint ami a nagy táblán volt hanem 7 mp-el több. (Mi a nagy táblán 4:21-et láttunk, a menetlevélen viszont 4:28 állt.) Sajnos mivel már elhagytuk a beírót mikor észrevettük a különbséget már nem volt lehetőségünk tisztázni a helyzetet. Így gyakorlatilag már nem beszélhettünk első időről, hiszen Mozes Csabáék 4:25 alatt teljesítették a szakaszt.
Sajnos ez a mi hibánk volt, hogy nem ellenőriztük azonnal a menetlevélbe beírtakat.

5. gyors: Epöl-Bajna
Utolsó körben, jó szokásunkhoz hűen most is javítottunk az előző körök időihez képest.
Gyakorlatilag kalandmentesen megúsztuk ezt a szakaszt, talán az utolsó vízáteresztőt teljesítettük tempósabban.

6. gyors: Esztergom, Strázsa-hegy
Égett bennünk a bizonyítási vágy.
A gyors első részén a murvás, földes szakaszon nagyon jól sikerült autózni, majd jött az aszfaltos rész. A nagy sietségben a sorompós jobbos kanyart megpróbáltam tempósabban abszolválni, aminek az lett a következménye, hogy az időközben kimélyülő gödröt nem tudtam kerékközé venni és a bal első kerékkel belementem, minek hatására a lengőkarunk elgörbült, majd a bal oldali padkán is végig meneteltünk. Szerencsére nem veszítettünk túl sok időt és második idővel teljesítettük ezt a szakaszt is. Ezzel megszerezve az összetett értékelésben is a második helyet.

Összegezve.
Nagyon küzdelmes versenyen - aminek minden egyes pillanatát élveztük - sikerült jó eredményt elérnünk, amivel nagyon elégedettek vagyunk.

Köszönjük sponzorainknak, barátainknak a támogatást, biztatást, a szurkolóknak, hogy eljöttek a versenyre és buzdítottak minket és természetesen a szervizcsapatnak a nélkülözhetetlen segítséget. Köszi Attika és Vadó!

Lőkös Attila
www.rallyalbum.hu

 

Támogatóink:

 
   RallyAlbum
 

 Hírek, beszámolók
 Climb Dance
 Videóklippek

 
   Csapatunk - Atyó Racing
   Csapatunk versenyei
 Csapatunk képei
 Csapatunk videói
 Támogatóink
 Versenyautónk adatai
 
   Kacsándi Foto
 

 Képek a 2004-es évadból

 
   Csatos Foto
 

 Képek a 2002-es évadból
 Képek a 2001-es évadból
 Képek a 2000-es évadból
 Válogatás régebbről  

 
   Rally 2000
   Esztergom Rally
 Veszprém Rally
 Budapest Rally
 Zala Rally

 Acropolis Rally

 Háttérképek
 
   Partnereink a Neten
   Lőkös Leder  
 Blue Planet Webstudio
 Erdei Motor
 
   Impresszum
   
   Kezdő oldal
 
   Design by Blue Planet Webstudio