Csapatunk
Csapatunk
      Beszámoló a Champion-Valvoline Esztergom Rallye-ról:

 Lőkös Attila - Szolnoki Krisztián ::: Esztergomi Autósport Egyesület
 Trabant 601 Gr. A4

Idei második versenyünkön az Esztergom Rally-n szerettünk volna elindulni, másodosztály előfutó autójaként.
Ezt a lehetőséget meg is kaptuk a rendezőségtől és a 000-ás rajtszámot kaptuk, ami azt jelentette, hogy elsőként állhatunk rajthoz.
Sajnos a szombati rajtnál már nem tudtunk elindulni, amiért szeretnék elnézést kérni a rendezőségtől, azoktól akik számítottak ránk a pályák szélén, és nem utolsó sorban támogatóimtól.
Mi is történt tulajdonképpen?
Mivel az idei első versenyünkön kölcsön autóval mentünk, így a saját autónkon sikerült befejezni a felújításokat, a verseny előtt.
Az autó teljesen át lett nézve, kilakatoltuk a hibákat, repedéseket, a még több cső került az autóba, ami egyrészt a saját biztonságunkat, másrészt az autó masszívabbá tételét szolgálja. Friss fényt kapott, ami nem jelent alapdesign változtatást, tehát maradt kék-sárga az autó. Viszont a további design megváltozott, mármint ami a matricás dekorációt illeti. Szerintem nagyon jó lett, de lehet hogy Én részrehajló vagyok. További újítások, kidobáltam belőle a régi vezetékeket és teljesen új vezetékkötegeket kapott az autó, másik "műszerfal" került be, már ha lehet a Trabinál műszerfalról beszélni. A motor is ismét fel lett frissítve és sikerült egy ötös váltót is szerezni a versenyre. (Köszi Zsolti!)
Megpróbáltunk mindent kicserélni, hogy a versenyen a lehető legkevesebb technikai problémánk legyen, sajnos ez lett a vesztünk, ugyanis mint utólag kiderült az egyik új gyújtótrafó zárlatos volt és beindítás után 5-10 perccel a motor megállt. Megnéztük van-e szikra. Nem volt csak az egyik hengernél. Új gyertyát bele, de még így sem ment. Na akkor következett a sok próbálkozás. Trafókat felcseréltük, de még mindig csak az egyikben van szikra. Alaplap csere, de semmi változás, sőt a végén már egyik hengerben sem volt szikra. Sajnos mindezek a problémák csak a verseny előtti csütörtökön jöttek elő. Arra a következtetésre jutottunk hogy valószínűleg a Fekete dobozunk mondta fel a szolgálatot (gyújtás elektronika). Másnapra Hámor Iván barátomtól sikerült szerezni másik két fekete dobozt. Ez már közvetlenül a verseny előtti pénteken volt. Betettük az újat és gyönyörű szépen ment a motor. Na minden rendben, gondoltuk.
Elkészült pénteken az autó új designja is.(Köszi Szabi és Patrik!)
Elmentünk a versenyirodára és befizettük a nevezési díjunkat valamint a másnapi Park-Fermébe való beállást és a rajtidőnket beszéltük meg.
Visszamentünk, hogy az autót már a következő napi első gyorsaságira (Strázsahegyre) felkészítsük, kerékcsere, üzemanyag tankolás, ilyesmi.
És megint elkezdődtek a gondok, az autó sehogyan sem akart beindulni, a jelenség kísértetiesen hasonlított a csütörtöki esethez, mi több ugyanaz történt. Még egy fekete doboznak annyi. Kicseréltük a trafókat és bekötöttük az utolsó fekete dobozt is. Ez is 3 km-en belül megadta magát.
Teljesen tanácstalanok voltunk hogy mitől száll el a gyújtásunk. Más megoldás nem lévén, a mechanikus gyújtást szereltük az autóba, amivel ez az autó még soha nem ment és igazából nem is voltunk túl járatosak a megszakítós gyújtás terén. Hosszas próbálkozás után végre megint ment az autó, igaz nem úgy ahogy azt szerettük volna, egy kicsit gyengécske volt. De ez sem tartott sokáig, ismét megállt. Elolvadt az egyik megszakító. Csere és megint megy az autó, de megint nem sokáig. Már mindenki nagyon ideges és fáradt volt, ráadásul már éjfél is elmúlt és a szervizt ahol szereltünk csak miattunk nem zárták még be. (Gran-Mobil Kft. Köszönjük!) Autóba megint belemerülni, de most csodák csodája nem a gyújtásnál volt a hiba. Az egyik hengerfejből kiolvadt a gyertya, illetve a persely olvadt meg és kiszállt a gyertyával együtt. Hengerfejcsere következett. Az autó megint megy, most már semmi nem állíthat meg minket. Egy-két próbakör és hihetetlen de egy újabb probléma jelentkezett. Kiéget a hengerfej tömítés és megnyúltak a hengerfej csavarok. Menetfúrás és új hengercsavarok beragasztása következett. Az autó megint saját lábán száguld. Egy-két kör és minden rendben. Igaz addigra már a fél város felébredt az állandó próbautak hatására. Az következő próbakörben az autó olyan hangokat adott ki magából, hogy már éreztem itt a vég. Mindez hajnali fél 4-kor történt. A következő és utolsó hiba az volt hogy kiolvadt a dugattyúnk egy szép nagy lyuk lett rajta, ami valószínűleg a gyújtásnak és a nem megfelelő üzemanyag ellátásnak köszönhető. Ekkor teljesen kész volt a csapatunk. Összepakoltunk és feladtunk mindent. Reggel 6-kor telefonáltam a rendezőknek, hogy sajnos nem tudunk rajthoz állni. Nagyon sajnáltam a dolgot és körülbelül három-négy napig még nem is tudtam magamhoz térni, úgy le voltam törve. De most már rendbejöttem.
Köszönöm mindazoknak akik kitartottak mellettem és most is kitartanak!
Köszi srácok!: Szaby, P.Zsolti, Iván, Gabi, Sz.Anti, Kriszti, L.Szabi, E.Zsolt, Patrik, Tomi.

A vasvári Rallye Túra versenyt sajnos ki hagyjuk, de a miskolci versenyen ott leszünk.
Mindenkinek jó versenyzést, illetve jó szurkolást kívánok!

 

Lőkös Attila (Atyó)
www.rallyalbum.hu

 

Támogatóink:

Royal Söröző

 

 
   RallyAlbum
 

 Hírek, beszámolók
 Climb Dance
 Videóklippek

 
   Csapatunk - Atyó Racing
   Csapatunk versenyei
 Csapatunk képei
 Csapatunk videói
 Támogatóink
 Versenyautónk adatai
 
   Kacsándi Foto
 

 Képek a 2004-es évadból

 
   Csatos Foto
 

 Képek a 2002-es évadból
 Képek a 2001-es évadból
 Képek a 2000-es évadból
 Válogatás régebbről  

 
   Rally 2000
   Esztergom Rally
 Veszprém Rally
 Budapest Rally
 Zala Rally

 Acropolis Rally

 Háttérképek
 
   Partnereink a Neten
   Lőkös Leder  
 Blue Planet Webstudio
 Erdei Motor
 
   Impresszum
   
   Kezdő oldal
 
   Design by Blue Planet Webstudio